PO: Váli Péter

Váli Péter
Gitár

Hát igen. Ismét egy bemutatkozó szöveg. Ezen az oldalon már sokféle dumával próbáltam bemutatni magam a figyelmes olvasónak, hátha érdeklődik. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen önértékelés, önjellemzés mit jelent: semmit és mindent. A belül rejlő egó leképezi önmagát a világ minden egyes mozzanatában, és így a semmit nem írás ugyanolyan beszédes tud lenni néha. Mindettől függetlenül többre tartom azokat a próbálkozásokat, amelyek nem a megfogalmazatlansággal, hanem éppen ellenkezőleg: a megfogalmazással tüntetnek valami ellen, mellett. Hiszem, hogy a valódi értékteremtés időkön átívelő örökkévalósága éppen bizonyos formák kényszerű betartása, betartatása miatt adódik. Hiszem, hogy az a kényszer-szerű munka, amely a mondanivalót például vers, festmény, zene formájába préseli, képes csak a tartalom konzerválására.

Esetünkben is valami hasonló zajlik. A Pannonium Orchester, mint alkotó közösség nem a zenéről szól. A Pannonium Orchester egy filozófia - Egy olyan filozófia, ami jobbítani, előre mozdítani kíván. És ebben az esetben a 'jó' és az 'előre' szinte teljesen mindegy, hogy merre mutat. Ha a hallgató felismeri, megérti az üzenetet, akkor már nincs szükség irányultságra. A gondolkodó, válaszadásra képes egó kijelöli a saját útját.

Így hát nekünk nem csak zenélnünk nehéz. Az eljátszott zene szintén csak az egó egy megjelenési formája - nekünk élni is sokkal nehezebb. Keresni az élet miértjeit, és a miértekre a válaszokat, a válaszok közötti összefüggéseket. Nem vagyok okosabb, bölcsebb, műveltebb senkinél. Viszont nem is tudok kérdések nélkül elfogadni dolgokat.

És hogy ne csak általánosságban beszéljek, hadd ajánljam a lenti kép alatt található oldalt. Olvassátok el a képekhez tartozó szövegeket, keressetek köztük kapcsolatokat, összefüggéseket. És ha összeállt valami, szóljatok.

Image

E-mail: valipeter@icloud.com

Pannonium Orchester honlap, www.pannonium.hu Infó