|
A Pannonium Orchesterről
Úgy gondoljuk, hogy a
Pannonium Orchester munkásságának, munkáinak megértéséhez egy kicsit más megközelítésből
kell vizsgálnunk magát a kortárs könnyűzenét. Túlzás lenne kijelenteni, hogy új stílust
találtunk fel, hogy mi mások vagyunk, mint a többiek. Nem, és nem is törekszünk erre.
Mi egyszerűen mutatni szeretnénk egy alternatívát az embereknek, hogy másképp is lehet
csinálni. Mi gondolkodtatni szeretnénk. Ennek egyértelmű leszögezése alapvető fontosságú
a zene és szöveg egységének megértéséhez.
Többen kérdezték már ugyanis a Pannoniumot hallgatva: "Nincsen valami vidámabb számotok?
Valami, ami nem pesszimista..." Felénk az a mondás járja: a pesszimista egy jól értesült optimista.
Egyszer beszélgettem egy irodalmár ismerősömmel, aki azt mondta, hogy az újabb irodalom
a legjobb esetben ironikus, amennyiben kicsit is színvonalas művekről van szó. A művészetek
nagyjából ugyanezt a képet mutatják. Persze eszünkbe sem jut a magunkét a művészetek szintjére
emeltetni! De ha mélyebbre, a "Happybuli - Te vagy a Sztár" retorika alá nézünk, egyben biztosak
lehetünk: a valóság mindig is szomorúbb (volt) a mindenkori bábszínház üzemeltetők által tálaltnál.
Ehhez a felismeréshez nem kell művészet, tudomány - elég a józan ész. No mármost: ha józan ésszel
felfogod, hogy hülyét akarnak csinálni belőled, akkor vagy belenyugszol vagy nem, s ha nem, akkor
manapság szerencsére megvan a lehetőséged, hogy felemeld a szavad. Így születnek sorban a P.O.
csokrok: Az 'Éjjel-távol', a 'Quo Vadis?', a 'Ressentiment', és most a 'Geographica'. Az Éjjel-távol egy lazán összefűzött moralizálás azokról a jelenségekről, melyek bánthatják
a jóérzésű magyar (csupa kisbetűvel) kor- és sorstársakat, ha múltjukat, jelenüket netán jövőjüket
fürkészik. Az irónia itt nem jellemző, hiszen a tárgyalt témák inkább szomorúak, ellentétben a
'Quo Vadis?'-ban pellengérre állított filiszterrel aki tragikomikus figura, tehát kiváló céltábla.
Jövőkép, kiút szintén nem bukkan fel, csupán a bemutatásra szorítkoztunk. A 'Quo Vadis?'-ban viszont
markánsan szembekerülnek az örök-evangéliumi értékek az anyagias életszemlélettel. Általában is:
a második album sokkal ideologikusabb, elemzőbb, távolságtartóbb, mint az érzelmesebb, hangulatibb
első albumunk. Igazi különlegessége azonban az, hogy bár áttételesen, de elrejtettük benne
Jézus szenvedéstörténetét - tkp. azt, hogy a mindenkori anyagiasság -az anyag hatalma- hogy
készteti a mindenkori átlagembert (minket is) a lelke elárulására. Ezzel a problémával tehát mi is
vívódunk, ugyanúgy, mint a Ressentiment (= titkolt rosszallás) albumon terítékre kerülő érzésekkel. A vívódások beismerése ma persze nem túlzottan bevett önmegvalósítási stratégia. Részünkről
azonban nemcsak ellentmondás a "hivatalos emberképnek", hanem buzdítás is arra, hogy legyünk
képesek megosztani problémáinkat másokkal akkor is, ha ezáltal "támadási felületet nyújtunk" vagy
"sebezhetővé tesszük magunkat". Véleményünk szerint ugyanis ez az egyetlen igazán járható útja a
sokat szidott elidegenedés elleni harcnak. Az a tény pedig, hogy hiszünk mindebben, amit csinálunk,
ékes bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk "igazi" pesszimisták! |
