Desiré

2003-2013-2023-...

Eredeti nevén Epiphone Sheraton II., egyben életem gitárja. Sokat írtam róla a P.O. honlapon már, főleg technikai, műszaki vonatkozásban, de érdemes az eszmei, lelki oldalának is szentelni egy pár sort. Az új név végülis nagyjából leírja mindazt, amit ez a hangszer nekem jelent. A Desiré kifejezés, név több vonatkozásban is része lett az életemnek:

Része lett természetesen a Cseh Tamás-, Bereményi Géza-féle dalok kapcsán. Ott Desiré egy (nem is annyira) fiktív férfialakot testesít meg, ahogy végigbohóckodja magát a rendszerváltás-környéki társadalmi jelenségeken, néha kicsit kívül állva, néha mindent túl komolyan véve, de mindig hűen viselkedik önmagához. Ezek a versek, zeneszámok számomra több helyütt is esszenciálisan megtestesítik a Nagy Magyar Valóságot, és még a mai, modern(nek tűnő) korban is sokszor a legbelsőmig hatol az a szinte tű pontos jellemrajz, ahogy a mindenkori magyar kispolgár - köztük én is - reagál a világ történéseire. Ez is egy hungarikum, ezt máshol nem lehetett így átélni. Sok fontos, önmagammal, a viselkedésemmel, a reakcióimmal kapcsolatos felismerésemet köszönhetem ezeknek a daloknak.

De legalább ilyen fontos a szó eredeti (angol-francia-latin) jelentése, ami a vágyakozással kapcsolatos. Ebben a jelentésében testesíti meg számomra a vágy tárgyát képező matériát, ami a 21. század emberének, és egyben a fogyasztói társadalomnak az egyik legnagyobb rákfenéje: az hisszük, hogy egy új dolog megvásárlása oldja majd meg az életünk adott, kisebb vagy nagyobb problémáját. Maga a megvásárlást megelőző vágyakozás ennek az ördögi folyamatnak a része, amikor a psziché megmagyarázza magának, hogy csakis az adott tárgy-eszköz-stb. birtoklása választ el minket a probléma hatásos kezelésétől, és ezáltal magától a boldogságtól. (Jobban szólna a zenénk, ha megvenném ezt a gitárt-erősítőt-pedált-kábelt, vagy: Gyorsabban tudnék tekerni, ha megvenném azt a bicót-pedált-nyerget-aláöltözőt, satöbbi, satöbbi. Mindenki magára ismerhet, ha akar. Ez a jelenség ismertebb nevén a GAS-szindróma - de lényegében minden vásárlási, megszerzési, birtoklási függőség idesorolható. Számomra még a Facebook, Instagram pörgetés is ugyanez a jelenség: amikor az ember azt hiszi, hogy aznap már csinált valami hasznosat, mert befogadott egy rakás jelentősnek látszó, ám az egyén mindennapjai vonatkozásában jelentéktelen információt.).

Azért írattam rá az egyébként középszerű gitáromra emlékeztetőként ezt a feliratot, hogy mindig eszembe juttassa ezt a jelenséget, ami bennem is rendszeresen lezajlik. Elég megnézni, hogy hányféle gitárpedált vásároltam magamnak az idők folyamán, és abból hány maradt meg. Én ezt a fajta folyamatos útkeresést, kísérletezést egy idő után csak úgy tudtam legalizálni magamnak, hogy forintosítottam (érzelem-mentesítettem) az egyes eszközökkel kapcsolatos tranzakciókat, és érdemben egyfajta pénzkeresetként tekintettem egy idő után rá: igyekeztem csak olyan eszközöket vásárolni, amiket legalább azon az áron nagyjából el is tudok majd adni, mint amennyiért vettem. Illetve bevezettem egy idő után azt a szabályt, ami a végső megoldást is elhozta: 'Ha egy jön, akkor egy megy.' És mivel lemondani egyes tárgyakról azért, hogy egy másik újat, szebbnek, jobbnak látszót vehessek, néha nagyon nehezen ment, ezért sokkal átgondoltabb lettem. Főleg ha már olyan tárgyaktól kellett volna megválnom, amiket valóban szerettem és használtam. Ez a letisztulási folyamat sok-sok éve tart, de még most is zajlik. Rá kellett jönnöm, hogy számomra a boldogságot nem a tárgy, az eszköz birtoklása, hanem a vele, általa elvégzett munka, az élmény adja.

De a gitáron levő felirat nem csak a megszerezhető matéria felesleges hajszolására figyelmeztet, hanem az elérhető boldogság személyekhez köthető részére is: a múzsákra, szerelmekre. Azokra a nőkre (és itt most Desiré egyértelműen nőnemű), akik a fentiekhez hasonlóan a vágyakozásom 'tárgyai' voltak. Aki ismer, az tudja, hogy szerettem a hódítást, szerettem érte tenni, és bizony sokszor túlzásba is vittem: olyan nőkért tettem-mentem, akik - látnom kellett volna, de elvakult voltam - nem a saját végső boldogságom felé vittek.

Viszont kár lenne azt gondolni, hogy ezek nem értékes tapasztalatok voltak. Ugyanúgy minden új megvásárolt eszköztől, ahogy minden új nővel való ismeretségtől, vagy épp a saját jellemem hibás, vagy egyedi működésének felismerésétől is több, tapasztaltabb lettem. Ezek a tapasztalatok segítettek megismerni a valódi önmagamat, hogy pontosan mit is keresek, miért is keresek - ha kell - tovább. Egy idő után rájöttem, hogy ezeknek a kapcsolatoknak (mert az ember ebben a vonatkozásban nőkkel, tárgyakkal és önmagábval is tud kapcsolatot létesíteni) a mélysége, a részletessége, a tartóssága, és nem a tökéletessége az, ami boldogsággal tölt el. Természetesen a vágyakozásomat beteljesítő adott dolog - legyen az gitárpedál, vagy személlyel való kapcsolat - kell, hogy tudjon egy olyan alapvető szintet, amire igényem, sőt szükségem van, de ha azt tudja, akkor onnantól számomra fontosabb az együttműködés, a közös időbe fektetett munka, mint az újabb olyan funkciók, amikre nincsen elemi szükségem. Kár lenne azt hinni, hogy egy drágább, vagy többet tudó hangszertől leszek jobb zenész, és ugyanúgy nem a C-s kosártól, meg a hosszabb comboktól leszek boldogabb férj, vagy ugyanígy, hogy a sokat kereső munka hajszolásától leszek jó apa. És ha az ember ezeket le tudja magában tisztázni, akkor megtette az első lépést a valódi boldogsága felé. Ettől persze a fogyasztói társadalom még ugyanúgy kínálja továbbra is a portékáit, de már könnyebb lesz kiválasztani belőle a valóban szükségeset.

Számomra ez tehát Desiré: megtestesíti a férfit, a matériát, és a nőt, figyelmeztet a gyarlóságomra, és emlékeztet a hibáimra.

Egyetemista koromban vettem, a képen még a vásárláskori állapotában. (Csepel, próbaterem)
2003

Maratoni P.O. koncert a fiúkóterban. (Pápa, fiú kollégium)
2004

A Ressentiment dalainak írása közben. Az elektronikát már elkezdtem buherálni,
mert a potik útban voltak a kezemnek. (Ete, próbaterem)
2005

P.O. koncert a díszteremben Zsombival a dobok mögött. (Pápa, Refi)
2006

Ressentiment lemez felvétel. Már csak egy poti, egy kapcsoló, és a Bigsby. (Ete, próbaterem)
2007

Szerintem egy kifejezetten szép hangszer a Sheraton. Az öt csíkos binding
felrakásában (ahogy a többi részletben is) itt-ott találni hibákat. Ebből látszik,
hogy tömeg-gyártásban készült. (Mocsa, próbaterem)
2008

Föld napi alternatív fellépés vetítéssel, elektromos dobbal, versmondással.
Itt épp nem öltöztünk be műtősruhába, hanem csak a szemetet szórtuk be a nézők közé. (Pápa, Refi)
2009

A nyak kifejezetten gyors és kényelmes. A felső fekvések is jól elérhetők,
a 22 bund pedig kifejezetten alkalmassá teszi a D-alapú hangolásra. Én drop-D-ben
használtam sok-sok évig. (Pápa, Refi)
2010

Kaleidoszkóp-szerű formáció a Tálentumban. Itt épp akusztikus feldolgozásokat játszottunk.
Sokoldalú hangszer. (Tata, Tálentum)
2011

A képen már a Fogas Viktor-féle átalakítás után. A gitár életem sok pillanatának részese volt.
Sokszor csak a szerencsén múlt, hogy túlélte. (Tata, Gaben lakása)
2012

Kavics többször is meg akarta venni tőlem ezt a gitárt. Szerinte lelke van. (Saloon Pub, Tata)
2013

K-Csoport-os dirty rock koncert egy minimum 40 éves Orange cuccon - brutálul szólt. (Tatabánya, Roxy klub)
2014

A gitár, ahogy én szeretem. Az átalakítások után, bejáratva, bejátszva. (Mocsa, dühöngő)
2015

Promókép, buliból, mert-miért-is-ne alapon, ha már a zene hozott össze minket. (Mocsa, M1 haraszti felüljáró)
2016

Ahogy elkezdtek jönni a gyerekek, a gitárról egyre több kép csak a szobában készült. (Mocsa, otthon)
2017

Csendélet a Fret-King-gel. (Mocsa, otthon)
2018

A gyerekek óhatatlanul belenőnek egyfajta zenész-identitásba. (Mocsa, otthon)
2019

Ezekben az években voltam a leginkább szobagitáros. De a gyerekek legalább élvezték :) (Mocsa, otthon)
2020

A Geographica számainak megírása közben. (Próbaterem, Mocsa)
2021

Egyike azon kevés képeknek, amikor épp gitár van a kezemben... :) (Tata, otthon)
2022

Desiré, 2023 (Tata, otthon)
2023