Gondolatok tárlata 2008 - 2009
Egy egyszerű logóterv. Barabás G-vel csináltuk, amikor még a VPK-ban laktunk.
Sima Corel Draw és Photoshop.
Igazából teljesen jó volt ott lakni. Mondhatni, akkor lettünk jóba mi négyen: Tiger, G, Messy, és persze Pí, vagyis az apukalipszis négy lovagja.
Rókaűzők 2007, a pécsi szállás.
Nehéz felnőni. És ez egy tökéletes átmeneti állapot. Amikor végülis ismeretlen emberek vesznek körül, és ez mégsem zavar senkit. Amikor futsz, és nem a helyezésért, nem a kondiért, hanem csak úgy.
"Most megismerésünk még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is."
Hát igen, egyről beszélünk egy olyan emberrel, aki nem is méréstechnikus... Persze, hiszen ilyen általános következtetésekre sok úton el lehet jutni: elég ha tanulsz, ha mérleg a csillagjegyed, ha figyelsz a körülötted levő dolgokra, vagy egyszerűen csak... médium (?) vagy.
A gitáreffektem
Üdvözlet minden analógnak, meg digitálisnak, megjött a vezér! :)
Persze itt is inkább a kvantumfizika lenne a légyeg. Mert már Einsteinék belátták, hogy az energia alapjaiban kvantált. Parasztlogikával ebből a kvantált idő elmélete következik. Azaz: létezhet olyan "digitális" eszköz, amely "valójában analóg", vagyis a világ történéseinek sebességével mintavételez. Persze a határozatlansági reláció még mindig ott áll akadályként, de az akkor már...
Blaha, Dórikával,
a VikiHajninak készült képsorozat záróakkordjaként. Pest tényleg ilyen.
Tökéletesen összefoglalja a jellememet. A lovagiasnak tűnő szalag valójában ügyes Photoshop vektor-grafika, a régimódi címer a kapitalista-imperialista nyugat színeit viseli, a betűtípus pedig annyira gyári sztenderd, hogy már-már ki kéne, hogy lógjon az összképből. De nem zavaró, mivel valójában az egész össze van lopkodva.
Igazából azt szoktam csak furcsálni, amikor az embereknek meg sem fordul a fejében, hogy hogyan kerül az amerikai zászló egy ilyen pajzs-címerre. Pedig a maga módján igenis jól odapasszol, sőt a rendezvényünket is jellemzi.
Mai házi feladatunk:
ezen gondolkodni.
"A Szárival meg a többiekkel, 5 környi keverttel.
Istenem, Ó soha ne vedd el emlékeim,
amelyekkel tele vannak szekrényeim.
Meg még egy rím, meg még egy sor,
mindig eggyel több sör, ahogy a dominó is dől."
A háttér színei nekem is csak később tűntek fel.
Ezek a virágok a panziónkban élnek. És a másik, ami felettébb vicces, hogy csak ha valaki makrót fotóz, vagy épp fekete-fehéret, akkor mindjárt sokkal művészibbnek tűnik...
...de amúgy nekem is :)
||[]||
Technokrata emberek lévén fontosnak tartjuk a minőséget. Nem az ár a lényeg, hanem a lencsetorzítás, vagy a kromatikus aberráció kompenzálása, megelőzése. Ezen a képen is sok-sok szűrő dolgozott, amíg olyan kék lett az ég, amilyennek mi láttuk, és nem a fényképezőgép.
Művészemberek lévén, nem érdekelnek a beégett részletek. A művész ott, és akkor nem tudott belenézni a napba. Ennyi.
Akkor most hol a határ? (- kérdi újfent a technokrata...)
A kettő azonban együtt nagyobb valószínűséggel lesz maradandó. A jó téma jó megörökítéséhez ajánlott egy jó gép. Mert ha a pillanat már megvan, csak így lehet kihozni belőle azt, amit az ember belelát.
Vettem hát én is egy ilyet - vesztemre.
Azóta csak RAW-ban fotózok. Aki ismeri, az tudja, hogy mennyivel több melóval jár az...
Próbálok néha mondani valamit, hátha más felfigyel, de igazából nem feltétlenül ez a cél. Nekem az már eredmény, ha egyáltalán a saját véleményemet formába tudom önteni. Ez ugyanis két dolgot már alapvetően feltételez:
véleményt és formavilágot.
És egyik sem triviális, egyik sem általános, vagy általánosan elfogadható - emiatt nehéz...
(folyt. köv.)
A történelem tele van vicces emberekkel. Itt van pl. Roberto Carlos - vagyis ... Károly Róbert. Aztán persze én nem mondom, hogy párhuzamot kell vonnunk az államalapítónk és a címadó uraság munkássága között, de sajnos vannak kevésbé humoros hasonlóságok is a kettő között... :)
Mindettől függetlenül nem volt rossz az a tatai előadás, csak hideg volt. Kár a zöldre festett füstért is - hogy nem látszik jobban. De hát ez van: a mi országunk a piroson, meg a fehéren már túl van. Csak nyiladozik már végre a zöld is...
De kábé ilyennek is érzem magam: újkori Tisza felső, régimódi karfás fotel, és egy kicsit fordítva fogok meg mindent. Valójában nem rajongok a régi dolgokért, de valahogy belém ivódtak.
Szerintem a régi sem volt a maga idejében értékesebb a "mostani maiaknál", sőt. Ha valaki ma igazán értékeset akar teremteni, akkor minden lehetősége adott.
Az, hogy a plebs nagyja nem figyel oda rá, az már egy egészen más problémakör. Szerintetek?
A tompa morajlás távolról fülelése többször is maradandó élményemmé vált. Először talán akkor, amikor aztán új becenevet avattunk, másodszor pedig PONTOSAN egy évvel ezelőtt, abból meg aztán zenét is írtam.
De a lényeg mindkét esetben még körülvesz - mert ezek az emberek az ilyen élmények miatt válnak fontossá. A prof portréját láthatjátok, a másikkal még azt hiszem, adós vagyok.
"Hiányzol, zavarsz, ahogy kedvesből paraszt.
Ahogy elhúznál, de mégis maradsz,
aztán majd bánod, hogy elengedted minden barátod.
Mikor egyes egyedül, mindenki a társaságba menekül.
Csábító a nagy Merci, sok kislány beleül."
Pl. amikor nem az a lényeg, amit, ahogy mondok, hanem amit gondolok mögé, amit szimbolizál. A sziklaugrás ott Dubrovnikban jó téma ehhez.
Szabadság, szeretem. Határaink feszegetése... - ugye Tibi?! :) És megcsináljuk, mert attól vagyunk nagyok, meg mert majd arra emlékszünk. Legyen mit mesélni a gyereknek.
Mert amikor azt mondom, hogy ugorj le, akkor nem a leugrás a lényeg.
Igyekszünk sokat járni külföldre. Sok embertől hallottam már, hogy öreg korára jött rá: az utazás a lényeg. Látni a világot.
Én abban a szerencsés-szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy már gyerekkorom vége felé is csak 1-2 olyan európai ország akadt, ahol még nem jártam. Most - okosabban - igyekszem újrajárni azokat a helyeket, és keresni egészen újakat. Ha sátorral híd alatt, akkor úgy, ha repülőt lekésve, akkor meg úgy. A lényegen mit sem változtat.
Utazzatok.
Mondjuk Angliába.
Tegnapelőtt sokat beszéltem a párhuzamos, szimbólum-orientált gondolkodásról és a szavak gondolatokat korlátozó jellegéről. Aztán persze ettől még mocsok jól érzem magam buliban, mondjuk egy lagziban. Hiszen a kettő megfér egymás mellett, igaz, néha nehezen, már-már tudathasadás jelleggel, de végülis lehet így is élni.
Tudom, hogy nem sokan hallottátok a Pain of Salvation 'Be' c. lemezét, és még kevesebben ástátok bele magatokat igazán. De ha egyszer megtennétek értem (hah!), és majd fogtok tudni együtt érezni* az Iter Impius-ban Mr. Money-val, aztán meg ránéztek erre a képre, kívánom, hogy értsetek meg valamit.
Mert tényleg nem tudom kifejezni magam, sőt: aki azt hiszi, hogy ki tudja, az
...
vizsgálja felül az álláspontját.
[ * együtt érezni - ez mi?! ]
Vannak tájékok, ahol emberek így söröznek.
A végtelen tenger partján.
Ez a kép hibátlan lenne, ha nem lenne ott a (nem létező) napernyőt tartó talp. És amikor rájövök egy ilyenre, akkor onnantól annyira, de annyira szúrja a szemem, hogy megöl. Bármilyen szituációban.
A Mónika show-ban visszatérő téma a megcsalás. De még a Balázs show-ban is. Ez is jelzi a téma hétköznapi fontosságát, azt, hogy az emberek életében ennek a problémakörnek kiemelt helye van.
Lehet szerintem is vitázni a határokról, meg hogy mi számít annak, meg mi sem - de a lényeg úgyis a következő:
A megcsalás nem létezik.
És ennek oka szintén a megismerhetőségi problémakörből fakad: a test vajon meg tudja csalni a lelket? Vagy ha csak a lélek csalja meg a lelket, akkor azt úgyis olyannal teszi, aki arra érdemes... Végülis akkor ki lett "megcsalva"?
Szerintem nincs általánosan mérhető szép, csak általánosan mérhető konform. De akkor...
A normák és a konform azért valahol rokon kéne, hogy legyen - vagy nem ?
(folyt. köv.)
Mindenkinek
minden
jelent
valamit.
Technokrata epizódok életünkből - sokadik fejezet.
Érdekes megfigyelni, mennyire csalóka ez a "háromdés" képnezegető felület.
A szem a mozgásra szinte már valóban úgy érzi, hogy a hangfal, meg a
fényképezőgép mögé lát. Én itthon mögé is látok, mert itt van a
szobámban kettő is. Hogy ne csak a kromatikus aberráció legyen
kontroll alatt, hanem a harmonikus torzítás is.
Azt hiszem, hogy nekem a Műegyetem nem a tudást, hanem az igényt adta, hogy keressem és szeressem a jót. És ez így sokkal-sokkal költségesebb... :)
Az összes kép közül ez az egy lóg ki, de nagyon.
Azért, mert ezt sem nem én csináltam, sem nem vagyok rajta.
Ez a kép csak egyszerűen tetszik - bár ennek azért személyes okai vannak.
Ritka és jó, amikor valaki más úgy lát, mint én. És az elhagyhatatlan idézet:
"de Edina most látna, megverne."
Megismerkedtem egy fekete sráccal Luton felé vonatozván. Tanár volt, tanító. Úgy hívták, hogy Samuel. Samuel, akinek addig nem volt névnapja.
Aztán amire kiértünk a reptérre, egy újabb ünneppel gazdagodott és régi-új szokásokat ismert meg.
Nekik nincs szavuk arra, hogy drusza. A filippínóknak van.
Epiphone Sheraton II., balkezes amcsi Bigsby-vel, nyaki DiMarzio-val, Gotoh kulcsokkal, meg Schaller húrlábbal. Valójában a faanyagon kívül már csak egy hangszedő, ami még eredeti, bár már asszem az sem sokáig.
Sosem akartam ilyen gitárt venni, aztán egyszercsak... megláttam őt :) Azt hiszem, hogy ez számomra A Gitár - elég ha csak a felvételekre visszagondol(t)ok, amin hallható...
Ezt a fotót egy lassú keringetésre állított pezsgőfürdőről készítettem nem is olyan régen. Tök jól néznek ki az eltorzított négyszög minták, meg az egyenletesen elhelyezett lyukak a medence alsó részén.
Erről az jut eszembe, amikor a Czimber professzor arról mesélt, hogy neki még egy kis gyomnövény virágjában is benne van a világ minden szépsége - és mond valamit az öreg... Talán innen ered a makró-fotók titka is?
Hát ja.
Hoztuk a formánkat: DoubleDee a csodaszépet, Dr. Messy a felbujtót, KittyPí pedig a kitartót. És ez így volt zsíír. De várjatok csak, ott is tanultunk ám valamit, csak nem jut eszembe, hogy mit.
Azt tudom, hogy valamiért mocskosul megfájdult a térdem, meg hogy készült megint hetvennyolc ugyanolyan default képünk, amin csak a háttér változik : )
...de hogy mit tanultunk?
Nem tudom.
Tárgyaink pótolhatóságának megkérdőjelezése konzervatív gondolkodásmód. Csak ha a körülményeink irányítanak, akkor gondolhatjuk: "az ember vissza is fejlődhet."
Most komolyan. Vagy én nézem túl sarkosan a dolgokat, vagy a világban tényleg többségben vannak a következetlen emberek.
Rémlik, hogy egyszer már olvastam valamilyen idegen ajkú költő versét. Magyarul persze, fordításban. A fordító is fel volt tüntetve, de nyilván az eredeti szerző a lényeg.
Aki még nem kapta fel a fejét, az olvasson tovább, itt az oldalon. Másutt.
Ezen a képen a kólásüveg a lényeg.
A lámpa csak kicsit égett be, az emberek pedig egy kicsit sem pózoltak. Épp csak talán észrevették, ahogy egy óriáslencse rájuk mered, és komótosan kacsint egyet, mert ... minek a sietség.
Lassúság.
És valójában sem siettünk sehova, amikor mindenki úgy intézte, hogy ráérjen. Azért azt kicsit sajnálom, hogy Zsuzsival nem beszéltem, mert képtelen voltam rá.
- tehették volna fel a kérdést nekem, és tettük fel többször mi is.
Mert az egy dolog, hogy nem egyszer loptam már bevásárlókocsit (a fene sem fog annyi sz*rt kézben hazacipelni), de a mi célunk ezzel a képpel (főleg amikor Csabival beleültünk :)) egészen más volt.
Mondjuk Szókratész is azzal töltötte az idejét, hogy az embereket ráébressze arra, hogy inkább "lelküket fehérítgessék, ne ingjeiket". Aztán persze halálra is ítélték ;)
Szerintem tényleg tanulmányozzátok a kérdéskört, mert jó.
Pl. itt.: http://www.pannonium.hu
Egy régi igazolványkép, talán még '99-ből.
Egy ember, akit előtte nem láttam, aztán meg nagyon megszerettem. Most meg azt sem tudom, mi van vele.
Szar ügy.
Ismerős?
Majd holnap felhívom...
"Úgy viselkedünk, mint a gyerekek."
"...és ma megfordult a világ,
peti sírt most, nem a gitár
pedig a kezemben volt,
de a jávor ma nem szólt,
épp csak tartott, hogy fejem
az ölembe ne ejthessem..."
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis zenekar, hívhatnánk akár egyszerű "öröm-zene-szettnek" is. Ez a zenekar olyat akart, amit körülötte, előtte és utána sem sokan: beletenni a zenébe a látás, a hallás, és az agy évezredeken és fényéveken átívelő csendes erejét, amely már sok nagy gondolkodót lebénult ál-tettlegességbe taszított. Így aztán most sem történt ez másképp, hiszen ismerjük:
"Bankjegyekre préselt eszmék
forgatják a sors kerekét,
mindez, mi most illatot ád,
temetőből lopott virág..."
"Miért rágsz szú módra?" teszi fel a sajgó a kérdést.
Aztán eszébe jutnak fiókok, meg szívek: betoljuk, meg eltörjük. Meg képecskék, hiszen rajzolni sem jól kell, hanem őszintén... Illúzió azt hinnünk, hogy a jó fotó sajátja a jó minőség. Nézz körül, nézd meg ezeket a képeket. És nézz hát magadba is barátom - olvasod ezt te meg én - nézz magadba és ha valami nem fáj, akkor azt hiszem, talán,, már meg is haltunk.
Vagy ha nem, hát akkor él újra az illúzió, amikor: minden fotó profi, minden ,
minden.
Ha nem vagyok a normáktól eltérő, akkor konform is vagyok?
Ha viszont konform vagyok, akkor a véleményem és formavilágom is a normákhoz igazodik?
Akkor minden ember így gondolkodik?
"Mint ahogyan minden egyes élőlényről azt mondjuk, hogy él, és egy és ugyanaz, s ugyanannak tartják gyermekkorától öregségéig, pedig semmi sem marad benne ugyanaz, mégis egyformán hívják, holott mindig újjászületik, s valami mindig elpusztul benne, a hajában, a húsában, csontjaiban, vérében és egész testében. És nemcsak a testtel van így, hanem a lélekkel is: a tulajdonságok, szokások, vélemények, vágyak, örömök, bánatok, félelmek, mindez senkiben sem marad mindig ugyanaz, hanem egyes sajátságok megszületnek, mások meg elpusztulnak."
Platón
Ez a szavunk a francia "parler" ("beszélni"), "parlement" ("beszélve") szavakból ered, és mai nyelvünkben az országgyűlést jelenti.
Megéri elgondolkodni a magyar nyelvi és szellemi fittségen, és a kiválóan adaptált "angol-sztrájkon" (tudjátok, amikor minden írott szabályt betartanak...): az országgyűlésünkre manapság minden szó illeszthető, de a "beszélve" passzol csak igazán...
- Nem vagyunk a tettek emberei...
...mert az embereket minden az érzékszervein keresztül éri el. Hall (mérhető), lát (mérhető), tapint (mérhető), ... és a többi is az, ha most kötekedni akarnál. Az ember a világot csak ezeken a félig nyitott ablakokon érzékeli.
Az egyetlen megismerhető így hát maga az egó marad. És itt a kettősség-hazugság: mert megismerni úgy nem lehet, hogy csak egyet vizsgálsz. Összehasonlítani viszont nem tudsz, mert nem tudsz más bőrébe bújni. És ezért nincsen valódi megismerés, ezért nincsen együtt-érzés, és ezért nincsen megcsalás sem. Ezek egyike sem létezik, vagy csak úgy, mint Schrödinger macskái.
Az ember a látható fénytartományban keresi a földönkívülieket, holott általános iskolás korunkban tudjuk már, hogy a denevér és a kutya sokkal-sokkal magasabb frekvenciákat is hallanak, mint mi. A méréstechnika olyan szinten alapja a hétköznapjainknak, hogy az már durva.
Eddig négy olyan tudománnyal ismerkedgettem, melyek számomra nagyon egy tőröl fakadnak. Ezek: a matematika, a filozófia, a közgazdaságtan,
...és a méréstechnika. Aki ezekkel nem foglalkozott mélyebben, sosem lesz elég szkeptikus.
Egyszer előhívattam ezt a képet egy méteres poszterben.
Aztán Zsé leöntötte a pólómat vörösborral.
A két dolog pontosan ugyanolyan indíttatású volt.
Mert van, aki külföldön szereti.
Érdekes amúgy maga a problémakör. Mert manapság elfogadott, hogy aki 'kimegy', az olyan modernnek, friss gondolkodásúnak, fiatalosnak hat. És ezek persze a triviális válaszok a globalizáció állította kihívásokra. Aztán amikor a globalizáció közvetlen velejárója a mind nyugaton, mind keleten egyre erősebben megjelenő identitás-tudat és nacionalizmus, akkor kérdem én, hogy az ilyen világjárók vajon mit szimbolizálnak mégis... Mert úgy tűnik, hogy hiába az Únió, az egységesítési törekvések, az Öreg Kontinens nem lesz eggyé, mert nem akart eggyé lenni sosem.
"Vannak normáktól eltérő emberek. Én nem vagyok az.
A normális dolgok ugyanis gyakran jók is."
Sokat gondolkodom ezen. Ahogy halad velem az idő, változom. És ezúttal nem a változás maga, sokkal inkább a változás iránya az érdekes. Egyre gyakrabban veszem észre, hogy megtetszenek olyan dolgok, amik széles körben elfogadottak.
"Úgy tegyetek sírba, hogy nevettem sírva, hogy táncoltam néha - a parkett alig bírta..."
És volt, hogy oda is mentünk, nem csak egy fotó kedvéért. Volt, hogy a Tibi, volt, hogy én, vagy mind a ketten :) Mert hát a Fooler is megmondta: "Inkább azt bándd meg, hogy megtettél valamit, mint azt, hogy sosem tetted meg..."
Azóta aztán mi már csak így vagyunk ezekkel a dolgokkal.
Ezt a fotót a Rezső koli zászlójáról csináltam már két éve. Akkoriban voltak Budapesten a nagy októberi forr... forrongások. És érdekes módon találkozott a gyanútlanul ellőtt kép és a gyanútlanul megírt szöveg: Ákos 'Rossz közérzet'-e. Mert a kettő azt hiszem, hogy együtt tökéletesen leírja mindazt, amit pár hónappal később az ember érezhetett ott a Szabadság (hah!) téren...
Vízió a magára hagyott feleség
első éjszakájáról - otthon - egyedül. A
Pannonium Orchester, pontosabban Torma Ákos,
sokat foglalkozik ilyen, és ehhez hasonló témákkal.
Mert az élet ilyen, mert az ember ilyen. És ezek a
dolgok a maguk módján nagyon vizuálisak és
életközeliek, hiszen mi is érezhettük már
magunkat így: "Lyukain hideg jövőm
csorog..." Csak ilyen szivecske
formában az ember nem
érti meg a lényeget.
Vagy kevésbé
csak.
És ha elfogadjuk azt, hogy az ember az őt érő külső hatások közül ki tudja választani a számára jobbat, kedvezőbbet, akkor ennek lehet-e következménye az, hogy az ember ezáltal az előnyére változik?
Vagy fennállhat-e annak az esélye, hogy az ember idővel egyre kevesebbé és rosszabbá válik? Mert ha az előbbi állítást (ti.: az ember inkább az előnyére változik) elfogadjuk, akkor az emberek egyre jobbakká válnak. És ekkor az általánosan elfogadott dolgok (normák) valóban jók?
Jó lett ez a kép. Emlékszem, Filpó nem mert lenézni. Ezeken a kötélpályákon jöttünk fel a Cortina-i fennsíkra. De nem feltétlen az ilyenek miatt éri meg síelni. Síelni azért jó, mert a férfi egyszerre több fronton is támadást indíthat önnön korlátai ellen: sebesség, hideg, izomláz és hát a mersz. Mert az igazán jó síelés az az, amikor lejössz egy hegyoldalon és utána zihálsz. Óriási igénybevételek vannak, ha úgy 40-50 km/h körül rendesen rálépsz egy kisebb rádiuszú lécre. Az én combom eddig max 3 napig bírta.
A (szép) környezet valójában csak egy szükséges velejárója ennek az egésznek. Ha a táj olyan unalmas lenne, mint egy fallabdapálya, akkor is mennénk. Meg hát mi nem is iszunk.
Mert akárhonnan is nézzük, ezek csúnya dolgok, amik miatt lehetne haragudni. Persze oké, ilyet nem teszünk, mert minek... - de akkor is!
És Ferinek igaza van,,, ezek az alföldi fehér rapper-gyerekek megmondják a frankót.
Nem erre lenne szükséged.
Szerintem nem.
A félig tárt ablakok sorozat befejező epizódjának indítógondolata ez a kép: az emberi test, mint gép. Sokszor eltűnődök azon, hogy ez mennyire így van. És milyen érdekes, hogy az emberek az autóikat rendszeresen szakszervízbe hordják, meg műszakiztatják, meg ilyenek - de hát ez érthető is: törvényi kötelezettség.
Mondjuk azt is megértem (megéltem), amikor nincs kedv sportolni. Csak hát ez egy trükkös folyamat - ahogy lustulunk, úgy lesz egyre nehezebb újra elkezdeni. És ez mind normális, azt az egyet leszámítva, hogy akkor a legtöbb ember miért is nem gondolja ezt végig.
Én
így
gitározom.
A jobb kezem ujjai egy centivel hosszabbak. Ez normális: az ember alkalmazkodik - bármihez. Mostanában dallam nélküli dolgokat játszom.
homo sapiens
homo novus
szabadság?
szerelem?
komikus dac a remény gödrében,
csillagok sorsa sötétre ébredés...
...és hogy essen szó munkáról is.
Az önmegvalósítás egy nagyon fontos lépcsője szerintem a munka - vagyis ... hivatás. Bár a témakör alapvetően pont olyan, mint amikor a Kis Pupák Ismerősnőm azt kérdezi, hogy miért drukkol végülis valaki egy csapatnak, vagy egy játékosnak. Ez is csak egyfajta ön-kivetítés lenne?
Akeláék óta azt tudjuk, hogy "a munka emel ki az állati sorból". És mivel a többi felvetés nem bizonyítható túl direkt eszközökkel, így - jobb híján - fogadjuk ez ezt az állítást. És ha még kétszer elolvassuk, akkor rájövünk, hogy még csak nem is szólja le az embert,,, sőt...
A jó elfogadása tehát belesímulás lenne az általános közvélekedésbe? Talán igen. Pl.: Szerintem általánosan elfogadott dolog, hogy a férfiak öltönyviselete elegáns, és nem szokás hozzá negatív felhangokat társítani. Amennyiben én megszeretem az öltönyviselést (tfh: felnövök), a társastáncot, a tisztelettudást, a munkát, úgy a legtöbb ember szerint előnyömre változok.
A tömegek véleménye (teljes indukció) így végülis akkor a JÓ?
Mert hát szólnak róla mesék. Ismerünk sok ilyet. De hát figyi, megmondták már:
"Van, akinek fasza apja van.
Van, akinek meg apja fasza sincs..."
Adjunk az önértékelésnek.
És pontosan ezért olyan durva, amikor "két tekintet összevillan". Mert olyan ez, mintha mégis létezne megismerés - és valóban: mintha kézzel tapinthatóvá válna a másik ember lénye, lényege. Mintha épp a kezedben tartanád... Éreztetek már ilyet? Szerintetek erre mi a válasz?
1.: Az ember az agya kb. 20%-át használja, a maradék 80% is flessel néha valamit.
2.: Azért tűnik olyan nagy számnak az ilyen élmény, mert ritka. Igazából ez teljesen normális, csak nem találkozunk vele túl gyakran.
3.: Létezik erre is "mérhető" magyarázat, csak még nem ismerjük a megismeréstechnikai hátterét.
4.: ...
Tudom, hogy itt, most sok képen szerepelnek hangszerek, arányaiban talán túl sokon is. Mármint 'arányaiban' úgy, ha azt vesszük, hogy mennyire vagyok én 'nagy' zenész... Aztán ilyenkor eltűnödök azon is, hogy pl. wiw-en kinek milyen fotók vannak fent. Érdekes, hogy ki milyennek látja ill. láttatja magát, és néha mennyire tényleg kibukik a jellem.
És az a wiw-es típus-arc-gyűjtés nem is volt butaság, még akkor sem, ha néha igen-igen mellélőttek... Zs? :)
Az ég áldjon meg mindenkit. Idegen nyelven írt verset hogy a fenébe lehet lefordítani? Hasonló témával írok valami hasonlóan rímelőt? Vagy hogyan? Értem én a szándékot, de lássuk már be végre, hogy sosem lesz olyan műfordítónk, aki ugyanúgy szocializálódott, ugyanazokat a szóvicceket és alternatív értelmű szófordulatokat használja, mint az eredeti... Vagy ha igen, akkor ki az idehaza, aki úgy is érti? Miért kell hát ilyen felesleges dolgokkal nevetségessé tenni magunk?
Nekem egyelőre még a prózák fordításának hitele is problémát jelent. Másnak hogyhogy nem?
Pod.
"Interesting sense of style
Ten million dollar smile
Think I can handle that...
...wonder if he knows, he's on my radar"