PO: Pintér Zoltán

A basszusgitár szekció

Neve: Pintér Zoltán
Neme: Férfi
Születési hely: Esztergom
Születési idő: 1989.11.18
Lakhely: Pilismarót
Ideiglenes lakhely: Szeged

Saját bevallása szerint önként és autodidakta módon kezdett gitározni és ezzel vállalta az ebből fakadó következményeket. Első igazi gitárját tizenhárom éves korában kapta szüleitől, majd egy évvel később (kalandos nyári munka után) megvette az első basszusgitárját (Vintage EST 96 Sunburst). A zene, illetve a basszus mindig is kiemelt fontosságú volt és jelenleg is az számára. Elsős gimnazistaként megismerkedett olyan együttesek munkásságával, amelyek jelentősen befolyásolták alakuló zenei ízlését és fejlődését. 2008 nyarán megvette a második basszusgitárját egy Cort C5H-t amelynek a legmélyebb hangjaival (C,H) próbálja bosszantani zenésztársait. Ezzel a gitárral mostanában egy Ashdown Mag 300 W-os fejet hajt meg, amihez egy Behringer Ultrabass 600 W-os láda van kötve (ezt is a szüleitől kapta és nagyon hálás is érte!!!).

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma után jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának hallgatója.

Az első élménye a Pannoniummal eléggé izzasztó volt, mivel Attila színpadi zongoráját kellett cipelnie a lánykóter díszterméig. De azóta eltelt egy pár év. Jelenleg pedig, mint beugró basszusgitáros tevékenykedik az együttesben, amíg Csabi haza nem ér onnan a nagy világból.

Pannonium Orchester honlap, www.pannonium.hu Infó